A vegyes gyümölcsleves sok féle módon elkészíthető, most megmutatom én, hogyan főzöm. A barack, a meggy és az alma együtt nagyon finom, harmonikus ízt ad, a vaníliás, fahéjas alap pedig még különlegesebbé teszi. Természetesen más gyümölcs is került bele, nálunk most ez volt itthon, így ebből készült. Nincs vele sok munka, de az íze az valami káprázatos.


Gyümölcsleves recept
Hűsítő gyümölcskavalkád, ami minden érzékedet azonnal felébreszti.
Hozzávalók
Elkészítés
- A barackbefőttet és a meggybefőttet a levével együtt egy nagyobb lábasba öntöm. Az almát meghámozom, kisebb kockákra vágom, majd ezt is hozzáadom. Felöntöm annyi vízzel, hogy a gyümölcsöket bőven ellepje, mert a puding főzés közben úgyis besűríti majd a levest.
- Hozzáadom a cukrot, a vaníliás cukrot, a fahéjat és egy csipet sót, majd közepes lángon főzni kezdem. Addig főzöm, amíg az alma kissé megpuhul. Közben a pudingport simára keverem a tejjel. A forró levesből néhány merőkanálnyit hozzáadok, hogy hőkiegyenlítsem, majd folyamatos keverés mellett visszaöntöm a leveshez.
- Pár percig még főzöm, amíg szépen besűrűsödik és krémes lesz az állaga. Érdemes közben megkóstolni, és ha szükséges, még egy kevés cukrot adni hozzá, attól függően, mennyire édesek a gyümölcsök. Nekem most ennyi cukor elég volt, de ha az alma nagyon savanyú, akkor kicsivel több kell bele.
- A vegyes gyümölcsleves hidegen a legfinomabb, ezért tálalás előtt érdemes jól behűteni. Másnapra az ízek még jobban összeérnek, így ha lehetőség van rá, érdemes előre megfőzni, éjszakára hűtőbe tenni és következő na tálalni.
PROFI TIPP: A pudingos sűrítésnél figyelj arra, hogy a tejjel elkevert port ne egyszerre öntsd a forró lébe. Mindig adj hozzá fokozatosan a meleg levesből, keverd el, és csak utána öntsd vissza az egészet a lábasba. Így garantáltan csomómentes és selymes lesz a végeredmény. Ha pedig még krémesebbre vágysz, a tej egy részét helyettesítheted habtejszínnel is.




Szólj hozzá